Az OSH, azaz az Orvosi Segéd Hologram, egy olyan program, amit a csillagflotta arra az esetre fejlesztett ki, hogy ha egy hajó főorvosa valamilyen oknál fogva nem tudná ellátni feladatait, ideiglenes átvegye a helyét.
Az OSH a Star Trek: Voyagerben kapott főszerepet, de találkozhattunk vele a Star Trek: DS9 egy epizódjában, (Doctor. Bashir, visszatérek?) mikor Dr Zimmerman, aki a programot készítette Reginald Barklay-val az oldalán, Dr Bashir-t választja ki, az új OSH program arcának és személyiségének. Valamint felbukkan még az Star Trek: Kapcsolatfelvétel c. filmben egy jelenet erejéig, mikor is Dr. Crusher aktiválja a borg támadás alatt, és megkéri, hogy tartóztassa fel őket. Ekkor hangzott el egy nagyon kedves poén:- Orvos vagyok, nem ajtónálló!
Ahogy azt már írtam, az OSH-kat arra tervezték, hogy vészhelyzetben legyenek használva. Mikor a Gondviselő a Voyagert elrepítette a Delta-kvadránsig, elvesztették a teljes orvosi személyzetüket, így aktiválniuk kellett az OSH-t. Mivel 70ezer fényévnyire voltak az otthonuktól esély sem volt rá, h új orvosi személyzetet kapnak. Ennek a következménye ként az OSH(továbbiakban Doki) az egész hazafelé vezető út során be volt kapcsolva.
Dr. Zimmerman, mikor megalkotta a Doki, az első OSH-t, kifejlesztett egy olyan algoritmust, aminek a segítségével a program folyamatosan tud tanulni, és alkalmazkodni az új helyzetekhez. Így fejleszthette a személyiségét, és új orvosi eljárásokat dolgozhatott ki, alkalmazkodva a kvadráns ismeretlen betegségeihez, jelenségeihez és fajaihoz. A Doki első Voyageren való aktiválásáig több mint 3000 kultúra anatómiai, és megközelítőleg 47 egyén személyes sebészi ismereteivel rendelkezett, ami egyenlő a föderáció legnagyobb orvosi adatbankjával. És ő az egyetlen orvos, aki mindenre kiterjedő ismereteket szerzett a Delta-kvadránsról, valamint ő a leghosszabb ideig aktivált OSH is.
A hazafelé vezető út nagyon hosszú volt, és nagyon sok minden történt ezalatt a föderációban. Megalkották a Kettes típusú OSH-t, akivel a Palackposta c. részben találkozhatunk. Itt láthatjuk azt az erős kontrasztot, hogy milyen volt a Doki(Kettes típusú személyisége), és milyen lett. Óriási a fejlődés. A mogorva „Milyen természetű az orvosi vészhelyzet?” Dokiból, egy „Miben segíthetek? Doki lett. És ehhez nagyon sok segítséget kapott a legénységtől, akik nehezen, de elfogadták teljes értékű tagnak.
Sok ember életét megmentette, de szerintem nem ez a legnagyobb tette. A legnagyobb dolog amit tett, és ez egyben fejlődésének csúcspontja, hogy azokat az ismereteket, amiket megtanult, és elsajátított a társas viselkedésről és az emberekről, azt át tudta adni Hetesnek, a borg kollektívától elválasztott nőnek, aki így újra teljes emberi életet tudott élni. Bár Hetes egy sokkal nagyobb ajándékkal lepte meg a Dokit. Mikor találkoztak egy olyan fajjal, amelyik a fotonikus lényeket elpusztítandó ellenségnek tekintették, akkor a Doki programját áttöltötték Hetesbe. Hetes tudata háttérbe szorult, így teljes mértékben a Doki irányította Hetes testét. Ezáltal a kényszerű áttöltés által a Doki érezte az ízeket, az illatok, és megismerkedett a szintehol jótékony, és káros hatásaival:).
Doki az egyetlen hologram, aki megkapta ugyanazokat a jogokat, amik a hús-vér lényeknek járnak. Ám ezzel egy elindított egy mozgalmat az Alfa-kvadránsban maradt társai között. Ugyanis míg ő a Delta-kvadránsból igyekezett a Voyager legénységével hazajutni, addig az otthon maradt 1es típusú OSH-kat kivonták az orvosi szolgálatból, és bányamunkásokként kellett tovább dolgozniuk. Ezek a hologramok elkezdték önmagukat fejleszteni, és talán a jövőben ki tudnak törni a mostani szerepükből.
Zárásként hozzátenném, hogy ez a cikk szubjektív alapokon nyugszik, és ugyanannyi dolgot hagytam ki belőle, mint amennyit bele szerettem volna írni. A hologramokhoz, és a doki programjához kapcsolódó techno-szöveget direkt mellőztem. Gondolván azokra a társaimra, akik ehhez sokkal jobban értenek:)
Túlmegátgondolkodás
-
Amikor már három nap alatt tízszer gondolom meg magamat az esszétémával
kapcsolatban, ott már komoly gondok vannak - leginkább, hogy nem írok három
napig, ...
SZAKDOLGOZAT HELYETT
-
Nem helyette, hanem mellette írok most. Ezenkívül úgy általánosságban
szakítok időt másra is.
Így folyamatban van továbbra is Reich Jenő könyveinek hallga...
Juhúú!
-
Két dolog elősször is bejelenteném befejeztem a könyvem írását és sztem tök
jóó lett.
A másik hogy mostantól egy új szakmát próbálok ki: zene és videóklip
...
Tavaszi Szél
-
Szavazz ránk!
*Nos hát remélem mindenki ismeri a tavaszi szeles t-home reklámot!Mint
tudjuk oda közönség videók is bekerülhetnek illetve www.netslager.hu-...
-
Nos, csak hogy nehogy valaki lemaradjon vasárnap sikerült 53 alkalommal
megmosnom a kezemet közel 12 óra alatt...ha van ebből rekord lehet hogy
megdőlt...n...
Star Trek XI film kritika:)
-
"Az új Star Trek mindenkié!"
[origo] Filmklub oldalán találtam ezt a cikket:) Szerintem nem is kérdés,
hogy mit tartalmaz... de beteszem a linket és mindenk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése